Közösségi szolgálat

A Bartók Iskoláért Alapítvány jelenleg nem közhasznú jogállású, de közhasznú tevékenységet végző civil szervezet. Működésének sikere a Bartókos közösség (az iskola dolgozói, volt és jelenlegi diákjai, a szülők közössége) nélkül elképzelhetetlen.

Ezért az Alapítvány számos középiskolával áll kapcsolatban, amelyekből a volt Bartókos diákok az érettségihez kötelező 50 órányi közösségi szolgálat keretein belül visszajárnak az iskolába, hogy az Alapítvány által támogatott délutáni és egyéb iskolán kívüli programok sikeres lebonyolítását segítsék. A volt diákok többek közt vezetik a csapatokat a Témanapokon, felügyelik és vezetik a játékokat a tematikus délutánokon (Márton-nap, Halloween Party, Tojásgörgetés stb.), és ők felelnek a csapatokért a Balatonakali táborokban.

A közösségi szolgálat feladataira a Bartók iskola adott 8. évfolyamának tanulói is jelentkezhetnek. Így sokan vesznek részt a szelektív hulladékgyűjtésben, vagy a Mazsola-avatón, és a Csoki-tőzsdén mint “játékmesterek”.


Részlet a Bartók Iskola Tantestületének a közösségi szolgálattal kapcsolatos felhívásából:

Célunk, hogy azok a tanulók, akik általános iskolás éveik alatt a Bartók Iskola közösségi életének meghatározó alakjai voltak, tanulmányaik befejeztével ne szakadjanak el egyből az iskolától. Erre ad lehetőséget a jogszabályban (2011. évi CXC trv. A Nemzeti Köznevelésről) előírt kötelező közösségi szolgálat teljesítése.

Programjainkra, illetve egyéb közösségi szolgálati feladat ellátása céljából várjuk volt diákjainkat. Jelentkezésükhöz az alábbi feltételeket szabjuk:

  1. Legalább jó magatartású és szorgalmú tanulók voltak a 8. évfolyamon;
  2. Aktívan részt vettek a közösség munkájában (az osztályközösségben, az iskolai programokon);
  3. Középiskolai eredményeikkel példát mutathatnak a fiatalabbaknak:
    1. tanulmányi átlaguk minimum 3,5 és nincs tantárgyi bukásuk;
    2. magatartásuk és szorgalmuk továbbra is legalább jó;
  4. Felső tagozatban legalább a 8. évfolyamon iskolánk tanulói voltak.
    1. A törvény adta lehetőségek alapján minden közösségi szolgálatra jelentkező diáknak örülünk, de előnyben részesítjük korábbi tanulóinkat!*

* Ha nincs elegendő számú az 1-4. pontban leírtaknak megfelelő diák, a további jelentkezőkből választunk. Ha van, akkor a fent leírtak alapján a jelentkezőt elutasítjuk.

A Bartók Iskola Tantestülete


EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNERINTÉZMÉNYEK

BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
BGSZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma
BMSZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola
BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma
Budai Középiskola
Budai Nagy Antal Gimnázium
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
Kempelen Farkas Gimnázium
Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium
Tomori Pál Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimázium
VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola
Újbudai József Attila Gimnázium
Újbudai Széchenyi István Gimnázium