Nagyot álmodtunk…

Kedves Támogató Közösség!

Bizonyára Önök is tapasztalták, hogy iskolánk udvarának állapota sajnos nagyon sokat romlott az elmúlt évek során. Eltűnt a játszótér, amely sok örömet adott gyermekeinknek. A Bartók iskola udvarán 1999-ben adtuk át az első játszóteret, amelyet sok száz gyermek hosszú éveken át boldogan használt. Azonban az idő vasfoga nem kímélte, így nemrég le kellett bontani, mert balesetveszélyessé vált. Az erről szóló kisfilmünk itt tekinthető meg:

Ezért kérjük támogatásukat, illetve segítségüket, hogy újból létrehozhassunk az iskola udvarán egy játszóteret gyermekeik örömére, szórakozására, a szünetek és a napközi alatt a szabadidő aktív és kellemes eltöltésére.

„Egy meg egy az nem kettő, hanem sokkal több! Ha két ember összefog, megnyílnak a lehetőségek, és csodálatos események sora tárul fel.”

Nemrégiben az egyik szülő részéről nagylelkű felajánlás érkezett (egymillió forint) az új játszótér megvalósításához. Ez egy kiváló alap, de még további támogatás is szükséges a cél eléréséhez: ez egy tízmillió forintos összeg. Az alapítványt közel 30 éve, 1991-ben létrehozó lelkes szülőkhöz és pedagógusokhoz hasonlóan úgy gondoljuk: nincs lehetetlen!

A szülőktől ezért nagy köszönettel fogadjuk az alábbi segítségnyújtási formák bármelyikét, amennyiben szeretnének hozzájárulni a játszótér megvalósításához:

  • Pénzbeli támogatás adományként átutalva a Bartók Iskoláért Alapítvány erre a célra elkülönített, az Erste Bank Hungary Zrt.-nél vezetett számlájára: 11600006–00000000–40240932. A pontos elszámolás az alapítvány honlapján átlátható és nyomon követhető lesz, ahogy gyakorlatunk alapján az is, hogy a felajánlókat és a felajánlott összeget is megjelenítjük. Ennek módja az adományozó választása alapján: anonim, vagy névvel ellátott. Ezt átutaláskor a „Közlemény” mezőben kérjük feltüntetni: „Játszótér, anonim”. / „Játszótér, névvel.”
  • Ajánlás, illetve kapcsolat olyan vállalkozásokhoz, amelyek a jogszabályoknak megfelelő játszótéri elemek értékesítésével, valamint játszóterek tervezésével, engedélyeztetésével és kivitelezésével foglalkoznak.
  • Ötletek, illetve kapcsolatok ahhoz, hogy egyéb forrásból (pl. cégektől társadalmi felelősségvállalás vagy marketingakció keretében) pénzbeli támogatást szerezhessen az alapítvány a projekthez.

A támogatással kapcsolatosan örömmel várjuk érdeklődésüket az alábbi elérhetőségen:

bartoksulialapitvany@gmail.com

Köszönettel:

A Bartók Iskoláért Alapítvány kuratóriuma

Budapest, 2020. 11. 05.